2013. augusztus 29., csütörtök

21. Fejezet



Négy nappal később

A Nap sugarai erősen sütöttek, minek következtében a kocsi nem csak kívülről, de belülről is igencsak felforrósodott. A levegő fullasztó volt, teljességgel már hőgutát kaptam Baekhyun mellett, az anyósülésen. Míg ő azzal volt elfoglalva, hogy az utat kémlelje, betartsa a szabályokat és megfelelő sebességgel haladjon tovább, addig haldokoltam; a fölsőm és a térdgatyám egyaránt rám tapadt és ha ez még nem lett volna elég, a hajam is egészen benedvesedett, s a szemem elé hullott egy-két kósza tincs is. Megelégelve a szenvedést, letekertem az ablakot, hogy végre levegőhöz jussak. Szerencse volt, hogy Baek viszonylag gyorsan ment, így arcomra bőven jött a huzat. Egy jóleső sóhaj szökött ki ajkaim közül, mindjárt jobb lett a közérzetem.
– Be fog gyulladni a szemed. – Aggodalommal teli hangja törte meg a csöndet, mire fél szemmel rásandítottam. Alsó ajkát harapdálta, míg a kormányt higgadtan szorongatta ujjai között.
– Hiányoztál már nagyon – motyogtam arcomon egy hatalmas mosollyal, s bal kezemet combjára simítottam. Ajkai széles vigyorra húzódtak, nem válaszolt erre semmit. Tekintetemet visszaszegeztem az útra és élveztem, ahogy arcomat simogatja a hűvös szellő.
Bő tíz-húsz perc kocsikázás után végre hazaérkeztünk. Egy élmény volt kiszállni az autóból, úgy éreztem, ha még egy percnél tovább bent kell ülnöm, én meghalok.
– Menjünk – sétált mellém Baekhyun, hátán a hátizsákommal, amibe a koszos, használt ruháim voltak gyömöszölve. Még mielőtt elindultunk volna, lefejtettem róla a csomagomat, majd a jobb vállamra vágva azt, elkaptam a kézfejét, s vidáman, a boldogságtól majd kicsattanva húztam őt egészen a bejárati ajtóig.
– Hé hé! Ne olyan gyorsan, a lábadon még rajta van a kötés! – Anyáskodása megmosolyogtatott, még mielőtt kinyitottam volna az ajtót, egy hatalmas öleléssel ajándékoztam meg őt. Szorosan tartottam magamnál, majd mikor éreztem, hogy kezei körbefonják a derekamat, egy nagy puszit nyomtam a hajára.
– Tudod milyen jó, hogy végre itt vagy? Tudod? Tisztában vagy vele? – halmoztam el a kérdéseimmel, mikre természetesen nem vártam a választ, egyszerűen csak jól esett, hogy feltehettem őket neki.
– Sosem gondoltam volna, hogy ennyire örülsz nekem – nevetett, és még inkább hozzám bújt.
– Akkor nagyon buta vagy – csaptam a hátára, majd hirtelen eltoltam magamtól. Megszeppenve kereste a tekintetemet, de én direkt nem néztem rá, helyette inkább a zárral bíbelődtem. Pillanatokon belül kattant egyet, jelezve, hogy innen már szabad utunk van. A kilincset lenyomva kitártam az ajtót, s engedtem, hogy Baekhyun menjen előre. A kulcsot kihúzva a zárból a zsebem mélyére süllyesztettem, majd magam után becsukva az ajtót a fölső láncot beakasztottam, ezzel biztosítva, hogy senki ne tudjon bejönni. A kulcsrengeteget előhalásztam a farzsebből, s felakasztottam a helyére. Egy futó pillanatra el is tűnődtem azon, minek raktam el az imént. 
– Menj fürdeni, addig csinálok valami ebédet. – Baekhyun őszinte mosolya megmelengette a szívemet, s a válasz helyett inkább csak bólintottam egyet. A cipőmet lecserélve a papucsra mentem fel az emeletre, s első utam azonnal a hálóba vezetett. A hátizsákot levágtam a földre, az eddig rám olvadt ruháim pedig pillanatokon belül már a földön hevertek. A fiókból kiszedve egy tiszta alsót a vállamra csaptam, míg a koszos holmijaimat kiszedtem a táskából, majd ölembe véve azokat, a fürdőbe mentem. A mosógépbe dobtam őket, a tiszta boxert pedig a csap szélére raktam. Levéve magamról a többi felesleges ruhadarabot, a tus alá álltam, s megengedtem vizet. Bár hideg volt, még sem tudott teljesen lehűteni, hiszen bőröm annyira perzselően forró volt, hogy amint a cseppek hozzám értek, felmelegedtek, s úgy folydogáltak tovább testem vonalán. Egy ideig hagytam ezen a hőmérsékleten, s ez idő alatt alaposan bekentem magam a tusfürdővel. Jó érzés volt lemosni magamról a nap fáradalmait, már azt hittem, sosem tudok rendesen megfürdeni. A kórházban nem szívesen mentem, olyan idegen és visszataszító volt számomra, így az ott töltött három és fél napból ha egyszer mentem tusolni. Igen tudom, nem túl higiénikus, de a világ összes pénzéért sem álltam volna be abba a zuhanykabinba.
Fél óra alatt már is patyolat tiszta és illatos voltam. Alaposan megtörölköztem, minden egyes vízcseppet felitattam a bőrömről. A tiszta alsót magamra kapva, a kád szélére raktam a vizes törölközőt, majd az ablakot kinyitva elhagytam a helyiséget. A finom illatok azon nyomban megcsapták orromat, a nyál is összefutott a számban. Megfeledkezve hiányos öltözékemről egyből a lépcső felé vettem az irányt, s a lefelé vezető fokokat kettesével véve az alsó szintre jutottam, ahonnan a konyhába siettem.
– Woah – ámuldoztam az ínycsiklandozó illatoktól, s a látványtól, ami az asztalnál fogadott. Egy apró pillantásra méltattam Baeket, aki természetesen háttal állt nekem, így nem foglalkozva vele, a kajarengeteg  felé sétáltam.
– Remélem fog... ízleni – mondta reménykedve, de mondata végére a reménykedésből meglepettség lett. Felhúzott szemöldökkel, összeráncolt homlokkal pillantottam rá, és ahogy megláttam nagyra kerekedett szemeimet, a kis pírt az arcán, eszembe jutott, hogy az alsónadrágon kívül semmi sem fedi testemet.
Baek lassan szemei elé emelte a fakanalat, s nagyot nyelve visszafordult a tűzhelyhez úgy, mintha semmi nem történt volna az imént. Elszégyellve magam az asztalhoz ültem, felkönyököltem a falapot borító terítőre, majd tenyereimbe temettem az arcomat. Halkan nevetni kezdtem, bár azért igyekeztem visszafojtani felszínre törő, harsány kacajomat.
– Megtudhatom, hogy mi olyan vicces? – Baekhyun zavartan megköszörülte a torkát, miközben hallottam, a tányérokat pakolja elém az evőeszközökkel együtt. Nagy levegőt véve kezeimet az ölembe ejtettem, alsó ajkamra ráharapva néztem rá a pakolászó fiúra. Nehezemre esett, hogy ne röhögjem el magam újból.
– Semmi – nyögtem ki végül, s ismét előtört belőlem a kacagás. Baek összeszűkített ajkakkal ült le velem szembe, s tekintetét lesütve az ebédre koncentrált. – Jó étvágyat – morogta, engem pedig meg sem várva neki kezdett az evésnek.
– Hm, neked is – vigyorogva vettem a kezembe az evőeszközt, majd nekiláttam a falatozásnak. – Annyira hiányzott már a főztöd – kaptam rá csillogó tekintetemet, miközben a számban lévő ételt jó alaposan megrágtam. Elmosolyodott.
– Hát igen, én mindig is jobb voltam ebben, mint te. – Gonosz tekintete és megjegyzése végett majdnem megfulladtam a tányérom fölött, a hallottakat nem akartam elhinni.
– Hé! – csaptam finoman az asztalra. – Múltkor még azt mondtad, hogy én vagyok a legjobb szakács az egész Földön! – böktem felé a pálcikámmal. Felkuncogott, majd egy újabb adagot tömött magába.
– Biztos csak nem akartalak megbántani. – Hanyag vállrántása még inkább kiakasztott.
– Pff – toltam el magamtól a tányért, a kezemben szorongatott kis hengert is letettem. – Szívd vissza, különben nem fogok enni!
– Te most zsarolsz? – nevetett édesen.
– Hát... mondjuk!
– Aranyos vagy. De ne szórakozz, hanem egyél, nem azért csináltam, hogy ott hagyd.
– Hihetetlen vagy. – Fejemet megrázva adtam tudtára a gondolatomat, s a tányért visszahúzva magam elé folytattam az ebédet ott, ahol nemrégiben abbahagytam. Csendben fogyasztottuk el mindketten, csak az evőeszköz és a porcelán találkozásakor keletkezett koccanást lehetett hallani mindvégig. Igazság szerint szerintem jót tett a némaság, valahogy kényelmesebben tudtam falatozni.
– Kérsz még? – állt föl a helyéről, kezében a koszos tányérral és pálcikákkal.
– Nem köszi, tele vagyok – dőltem hátra a székben, majd lehunytam a szemeimet. – Isteni volt!
– Köszönöm.
– Baekhyun. – Hirtelen kinyílt szemekkel néztem a fiú után, aki a mosogatóhoz igyekezett. Eszembe jutott egy kérdés, amit már ezer éve fel akartam neki tenni, de vagy elfelejtettem mindig, vagy épp nem volt rá megfelelő a pillanat.
– Mit szeretnél? – nézett hátra a válla fölött. Nagy levegőt véve felálltam, s odasétálva mögé hátulról átkaroltam. Meglepődött, pillanatokon belül viszont kedvesen pásztázta arcomat.
– Csak kérdezni – motyogtam halkan és még közelebb vontam magamhoz. Tudom, hogy ezt már eljátszottam vele, de féltem a kérdés utáni reakciójától, így jobbnak láttam, ha ennyire a közelébe maradok.
– Hát kérdezz – fordította figyelmét az edényekre újból, s a szivacsra egy kevéske mosogatószert nyomva nekilátott azoknak tisztára sikálásához. Sóhajtottam, e rövidke idő alatt pedig mérlegeltem a kérdés súlyát és annak velejáróit. – Megkukultál? Miért nem mondasz semmit? – mosolygott, egy másodperc töredékéig rám sandított.
– Mi közöm volt a húgodhoz? – bámultam merevem előre, egyenesen a csempét fixíroztam, próbáltam nem Baekhyunra nézni. Éreztem, ahogy ölelésemben megkövül a teste, a mosogatást is abbahagyta, egy nagyot fújtatott. Érzékeny pontra tapinthattam rá, de muszáj volt tudnom az igazat.
– Miért érdekel?
– Hónapok óta nem hagy nyugodni ez a kérdés.
– Hát rendben – sóhajtott, majd a szivacsot bedobta a vízbe, kezét megtörölte a hozzá legközelebbi konyharuhába, s végül megfordult az ölelésemben. Íriszeibe meredve igyekeztem kiolvasni az érzelmeit, de annyi minden kavargott csokoládé színű szemeiben, hogy nem tudtam egyről a kettőre jutni. – Annyit mondok, hogy neked semmi, viszont neki sok minden.
– Bővebben?
– Nincs bővebben. Elégedj meg ennyivel.
– Figyelj, tudom, hogy nehéz és tudom, hogy most legszívesebben felpofoznál a kérdés miatt... de kérlek!
– Csak annyit mondok, amennyit tudnod kell – sóhajtott. – Régen történt, az előzményekre és az utána lévő dolgokra nem igen emlékszem, de az, hogy a szemem láttára fojtotta meg a húgomat, örökre belém égett. Borzalmas érzés volt, hogy nem tudtam semmit sem tenni, hiszen későn értem oda, nem lett volna esélyem megmenteni – mondta halkan, minden egyes szava után éreztette velem, hogy ez mély nyomot hagyott az életében. – És tudod mi a legdurvább? – pillantott föl szemeimbe. Azt hittem, elsírja magát, de erős volt, s visszatartotta. – Megúszta az egészet.
– Hogy hívták a húgodat?
– Gaeun.
– Nem rémlik a neve – mondtam némi fejtörés után.
– Emlékszel, mikor mondtam neked, hogy az egyik én blokkolhatja a másik elől az emlékeket, amiket ő követett el? – bólintottam. – Biztos ez történt... hiszen akkor még nem tudtad elnyomni magadban, így kedvére vehette át az irányítást a tested fölött.
– Akkor anyuék is így halhattak meg – vontam le a következtetést, szégyenemben pedig lehajtottam a fejemet.
– Nem a te hibád – simított végig az arcomon, mire félve felemeltem a fejemet annyira, hogy íriszeibe tudjak nézni.
– Miért vállaltál el? – kérdeztem újból, kedvességét ignorálva.
– Tessék?
– Hasonlítok... pontosabban ugyanúgy nézek ki, mint Gaeun gyilkosa. Ugyanaz az arc, a vonások, a-
– Mert a te lelked más – mosolygott bágyadtan. – Bár őszintén, mikor először megláttam a nevedet, elhatároztam, hogy tönkreteszlek és bosszút állok, de mikor megismertelek... rájöttem, hogy bár ugyanaz a külső, még is egy teljesen más ember lakozik mögötte, így nem tudtam megtenni – tartott egy kis szünetet, legalább is éreztem, hogy folytatni akarja. – Elvette tőlem az egyik legfontosabb személyt... téged már nem foglak engedni, ha megpróbálja! – bújt hozzá csupasz felsőtestemhez. Kezeit derekamon levezette, majd hátracsúsztatva őket teljesen magához ölelt, így szinte már egybeolvadtunk. – Neked már mellettem kell maradnod addig, amíg meg nem halok! Nem adlak senkinek és nem hagyom, hogy bárki is szétválasszon minket!
– Szeretlek – duruzsoltam fülébe, majd kétségbeesetten fontam karjaimat erősebben teste köré. Szívembe egy furcsa érzés mart, testem forróbb lett, mint máskor. Másodpercekre úgy éreztem, elárultam Baekhyunt, elárultam az érzéseit, s becsaptam szegényt. Remélem, egyszer meg tudsz nekem bocsátani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése